In Treatment

Cikk az onlinepszichologia.hu-ról.

Az autizmus – és annak különböző formái – egyre gyakoribb kórképnek számítanak. Néhány évvel ezelőtt még alig hallottak róla valamit, most pedig  - itt most Angliáról beszélek elsősorban – szinte minden iskolában van egy olyan gyermek, akit autizmussal diagnosztizáltak.

Ezért is érzem fontosnak, hogy kiemelten foglalkozzunk az autizmussal, több szemszögből, valós példán keresztül mutassuk be, hogy valójában mit is takar ez a fogalom.

„Az autizmus egy nagyon nagy kontinuum, ami a nagyon súlyostól, amikor a gyermek non-verbális marad, egészen a zseniális tudósokig és mérnökökig terjed.” (Temple Grandin)

A fogalmat először Leo Kanner használta 1943-ban, miután az általa vizsgált gyerekek között felfedezett 11-et, akiknek a tünetei szinte teljesen megegyeztek. Főbb tüneteknek a beszéd rendellenességét, a kapcsolatteremtés zavarát, az egyformaságra törekvést és a repetitív cselekvéseket, tevékenységeket jelölte meg, ill. felismerte, hogy a tünetek 3 éves kor előtt megjelennek.

Hans Asperger 1944-es doktori disszertációjában ismertette azon 4 fiú esetét, akik elég szokatlan kognitív, szociális és nyelvi képességekkel rendelkeztek. Ő ezt egyfajta személyiségzavarként értékelte, „autisztikus pszihopátiának” tulajdonítva.

Mind a két kutató hasonló tünetekkel illette ezt a kórképet, de mind Európában, mind az USÁ-ban figyelmen kívül hagyták az állításaikat mintegy 30 évig.

A '60-as évek végén Rutter határozta meg azt a három területet, ahol a főbb tünetek jelentkeznek, és amelyek végleg elkülönítették az autizmust más kórképektől. Ezek a következők:

• a társas, szociális kapcsolatok kialakításának hiánya
• nyelvi problémák (kommunikáció nehézsége, beszédmegértési zavar)
• repetitív, kényszeres magatartás és viselkedésformák

A részletes definíciót és leírást ebben a szócikkben ill. ezen az oldalon találja meg a kedves Olvasó, az angol változatot pedig itt.
Ezt egyetlen fogalommal egészíteném még ki, ezzel lesz teljes a kép: High-Functioning Autism (HFA) azaz olyan autisták, akik magasabban funkcionálnak legalább egy, vagy több területen. Elkülönítik valamelyest az Asperger-szindrómától, de jelenleg is vita tárgyát képezi a kutatók között, hogy milyen mértékben térnek el egymástól, ha egyáltalán azonosítani lehet a konkrét különbségeket.

„Napjainkra az autizmusról mint spektrum zavarról gondolkodunk. Azaz, a fejlõdési zavart egy spektrum mentén képzelhetjük el, amely a súlyos, mély értelmi sérüléssel élő esetektől az egészen enyhe, jól beszélő, jó képességû érintettekig terjed. Megjelenési formái tehát igen változatosak lehetnek az autizmussal élő emberek személyiségének, értelmi képességeinek, autizmusuk súlyosságának, valamint az őket érő környezeti hatások különbözőségeinek függvényében.” (autizmus.hu)

Asperger-szindróma

Az autisztikus spektrumon belül leggyakrabban az Asperger-szindrómával találkozunk., ezért érdemes külön kiemelni.
A szociális készségek, empátia hiánya, ill. egy bizonyos terület iránti fokozott érdeklődés és egyoldalú kommunikáció jellemzik azokat az embereket, akiket Asperger-szindrómával diagnosztizálnak.

„Azoknak, akiknek Asperger-szindrómájuk van, egészen másképpen észlelik a világot. Minket furcsának és rejtélyesnek gondolnak. Miért mondunk sok mindent, amit nem gondolunk komolyan? Miért leszünk türelmetlenek és unottak, ha valaki, akinek Asperger-szindrómája van hosszan mesél a répák különböző fajtáiról, vagy a bolygók mozgásáról? Miért foglalkozunk a társadalmi hierarchiával – miért nem kezelünk mindenkit egyformán? Miért ilyen bonyolultak az érzelmi kapcsolataink?” (Lorna Wing)

Lorna Wing használta először az Asperger-szindróma kifejezést egy 1981-es publikációjában. Ez az autizmus leggyakrabban előforduló típusa, 1983-ban munkatársával együtt a következő főbb tüneteket állapították meg:

• az empátia hiánya
• naiv, nem-megfelelő, egyoldalú interakció
• a baráti kapcsolatokat kialakítani kevésbé képes, vagy képtelen
• tudálékos, ismétlődő beszéd
• szegényes metakommunikáció
• intenzív érdeklődés néhány téma iránt
• ügyetlen mozgás

A tünetlista nem teljes, csupán egy irányvonal, hiszen minden embernél máshogy nyilvánulhatnak meg a tünetek, lehet több és lehet kevesebb. Hogy ez a valóságban hogyan néz ki, vagy hogyan kezdődik, hogyan ismerhető fel? Erről leginkább azok a szülők tudnak mesélni, akiknek a gyermekük érintett.

A következő idézet egy édesanya, Soproni Emőke által írt Autizmusmesékből származik.

„Picike volt, hatalmas göndör szőke hajjal. Nekiment mindennek. Fejjel… Bumm, ajtófélfa. Bumm, a szekrény…

Már akkor kezdődött. Amit lehetett, kipárnáztunk. Nagyon pici lakás volt, kész művészet volt mozogni benne. Az ágy a falra felcsukható fajta, de nem szerettem felállítani, mert rettegtem, hogy mi lenne, ha a hatalmas vas ágykeret rázuhanna a gyerekekre.

Szóval igen. Akkor elkezdődött. Párnáztunk és sarokvédőztünk. Ez már nem kell. Az utcán még kéne. Sokszor kicsit elbambul. Tudja, meglát valamit és nekimegy egy beton virágcserépnek. Miért, ez érthető, nem? Ha magával szembejönne egy szárnyas zebra az utcán, rajta egy rózsaszín plüssruhás kerti törpével, szerintem maga is nekimenne az első hirdetőoszlopnak. Na, hát neki egy bringa kereke is ilyen. Ezért fogja a kezünket még mindig, bárhova megyünk.
Nem állítjuk meg sosem a meséket, amikor nézünk valamit. Nem szabad, mert akkor neki megszakad a vonal. Elölről kell kezdenie, úgy érzi. Ideges lesz. Szóval pisiszünetben megy a film tovább, aztán visszatekerjük. A fogmosás. Na, az egy izgalmas pont. Határozott sorrendben kell történnie. Először a nővére megy, aztán ő. Fordítva nem jó. Ha fordítva történik, akkor nagyon-nagyon rosszul indul a reggel. Olyan érzés ez neki, mint amikor kavics megy a cipőnkbe, és nem tudjuk kivenni. Vagy mikor nem a kedvenc bögrénkből isszuk a kávét, és olyan hülye lesz az egész nap tőle.”

(Soproni Emőke, Autizmusmesék).

Ki tudjon róla, hogyan mondjuk el?

A kérdést árnyalja, hogy milyen kultúrában élünk. Nyilván más a fogadtatása egy ilyen diagnózisnak Magyarországon, és más az USÁ-ban. Gyerekekről beszélünk, tehát fontos a szülők, tanárok és a kortársak hozzáállása is. 1996-ban Carol Gray kidolgozott egy „Hatodik érzék” nevezetű programot, amelyben példákon, saját élményen keresztül mutatja be például egy osztály tagjainak, hogy mit érezhet az osztálytársuk, aki autista. Ez fokozza a megértést, elfogadást és megelőzheti a kirekesztést.

Különleges, nem rosszabb

A szociális és viselkedésbeli hiányosságok mellett azonban nem szabad elfelejtenünk, milyen különleges értékekekkel rendelkeznek azok az emberek és családjaik (gyerekek, felnőttek), akik az autizmus valamelyik típusával élnek együtt.
Bizonyos területeken rendkívüli eredményeket érhetnek el – legyen az tudomány, vagy művészet, Tony Attwood szerint a társadalmunk sokat profitálna abból, ha az autisták nagyobb elismerést és támogatást kapnának. Elég gyakori a mérnöki pálya választása (Baron-Cohen és mtsai. 1997) az autisták körében, de ezen kívül sikeresek lehetnek például rendőrként – mivel elég erős az igazságérzetük, vagy olyan munkakörben, ahol állatokkal foglalkozhatnak (lásd Dr. Temple Grandin), vagy akár időseknek segítenek. Igazság szerint személyiségtől és fejlettségtől függően nagyon változatos és teljes életet élhetnek.

Hosszabb távon

Megállapították, hogy azoknál, akik később önálló életet tudtak élni, a következő faktorok voltak jelen:

• egy mentor – tanár, szülő, szakember – aki megérti az egyénben zajló folyamatokat, tanácsot ad, inspirál
• egy partner, aki támaszt nyújt és elkötelezett
• munkahelyi sikerek
• a saját erősségeik és gyengeségeik megértése, tudva, hogy vannak olyan tulajdonságaik, amelyeket mások csodálnak
• természetes fejlődés, felépülés, akár évtizedekkel megkésett, de kialakuló szocializáció

Nagyon sok terület vár még megértésre, felfedezére. A cél az, hogy a társadalom is jobban megismerje, mit is jelent az autizmussal együtt élni, mivel jár ez, és hogyan lehet segíteni. Attwood szerint a társadalmunk nagyon unalams és steril lenne, ha nem élnének benne Asperger-szindrómás emberek.

Források:
Attwood, T. (1998): Asperger's syndrome: A Guide for Parents and Professionals. Jessica Kingsley Pub.
www.autizmus.hu
www.esoember.hu
www.nostenyek.com

Pszichológus vagyok, és nagyon szeretek írásban megosztani dolgokat a külvilággal. Olvasok, informácót gyűjtök, összegzem, és a végén vagy cikk lesz belőle, vagy bejegyzés. Ezeknek ad majd otthont ez a felület remélhetőleg, a megjelenések gyakoriságán igyekszem változtatni, de azilyesmit nem lehet siettetni.

Cikk az onlinepszichologia.hu-ról.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi években minimum egy, de inkább kettő tehetségkutató műsor futott egymás mellett, nagy nyereményeket, és csillogó reményeket ígérve a jelentkezőknek. Nem csoda hát, hogy évről-évre tömegek jelennek meg egy-egy válogató alkalmával, hogy meggyőzzék az éppen aktuális zsűrit a tehetségükről. Amikor ez a cikk megjelenik, már vége az éppen aktuális szériának, mégis az aktualitása megmarad a témának.

Nem új keletű

Ki ne emlékezne még a Ki Mit Tud-ra? Az 1962-ben indult tehetségkutatóban megismerhette az egész ország Koncz Zsuzsát, Kovács Katit, Kern Andrást, és sorolhatnánk tovább a még ma is közismert művészeket. Óriási népszerűségnek örvendett a tehetségkutatás, ill. szórakoztatás ezen formája.Összehasonlítani a mai műsorokkal nem is lehet és nem is kell, hiszen egy egészen más világ, egészen más keretek között lebonyolított vetélkedője volt.

Az nyilván mindenki számára egyértelmű, hogy a kereskedelmi csatornáknak óriási érdeke fűződik ezekhez a műsorokhoz, hiszen nézettséget hoznak, és ezen kívül még szavazatokat is.

Az USÁ-ban 2002-ben vetítették az American Idol első szériáját, a brit eredetű X-factor franchise első évada pedig 2004-ben került adásba. Ezt követte a szintén jelenleg is futó Britains Got Talent (BGT), ami 2007-ben indult, és változatlanul órási érdeklődés övezi.

Magyarországon a Megasztár nyitotta a sort 2003-ban, azóta már az 5. évad is lefutott. A másik kereskedelmi csatorna a BGT mintájára megalkotott Csillag születiket indította útjára 2007-ben, majd 2010-ben indult az X-factor franchise magyar változata. Minden változat továbbra is jelentkezik újabb évadokkal, kérdés, hogy meddig lehet ezt folytatni, nem hígul-e fel a mezőny.

Tényleg a tehetség a fontos?

Ez talán a legfontosabb kérdés. Mert minden show-ban vannak olyan résztvevők, akikben megvan a tehetség, mégsem jutnak el talán még az élő adásig sem, mert nem tudnak eleget tenni a kihívásoknak, nem elég érettek még egy ilyen húsbavágó feladatra.

És nem csak a tehetség az az összetevő, aminek a megléte elengedhetetlen, ilyen a belső kisugárzás, a fellépés, az egyéniség, tulajdonképpen az egész személyiség, ill. a külső megjelenés.

A személyiséget teszik próbára

Egy ilyen műsor nagyon nagy mentális kihívást jelent, és csak kevesen rendelkeznek olyan rugalmas hozzáállásal, ill. személyiséggel, ami erre alkalmas. Nem meglepő, hogy sok fiatal jelentkezik, akik keresik azt az utat, ami az önmegvalósítást jelenti. Ők azok, akik még kevésbé rigid személyiségszerkezettel rendelkeznek, könnyen tudnak alkalmazkodni, változni – akár a zsűri tanácsainak megfelelően.

De mi lesz velük később? A showknak pár hónap alatt vége van, és eközben olyan mértékű változáson mennek keresztül, ill. olyan sok új információ éri őket, hogy azt nem lehet pár nap alatt feldolgozni.

A másik kérdés pedig az, hogy „mit kezd velük a társadalom”? A médiának órási befolyása van az emberek véleményére, így ami egyik nap még szenzáció volt, a másik nap már egészen más fényben tűnhet fel, mert kiderítenek valami olyasmit róla, ami több lapot fog eladni.

Talán a legsarkallatosabb pont az, hogy gyerekek is jelentkezhetnek. A színpadon nagyon aranyosak, viszont nem véletlenül sok szakember óva inti a szülőket attól, hogy a gyerekeik ilyen műsorokban szerepeljenek. Nem maga a részvétel az, ami problémát okozhat, hanem az ezzel járó felhajtás, az a teher, amit a versenyzők viselnek.

Mindig adott egy többnyire objektív szempont, ez pedig a minden műsorban jelenlévő zsűri. De az ő véleményük általában csak segíti a nézők döntését, ill. irányt mutat, de nem feltétlenül sorsdöntő (a szabályoktól függően).

Azok a nézők, akik szavaznak a számukra szimpatikus versenyzőre, általában szubjektíven, szimpátia alapján döntenek.

A műsorban szereplő tehetséges művészpalánták pedig egy dolgot tehetnek, „manipulálják” a nézőket, a róluk bemutatott kisfilmekben igyekeznek a személyiségük, és az életük olyan aspektusait kiemelni, amely megnyerő lehet. Nem feltétlenül kell ezt tudatos dolognak tekinteni, de el kell ismerni, hogy mindenképpen meghatározó az a kép, amely kialakul a nézőkben. Ez a tehetség mellett egy el nem hagyagolható, kulcsfontosságú tényező.

Fogyatékkal, vagy anélkül?

Természetesen nemre, korra, bőrszínre, fogyatékosságra való tekintet nélkül lehet jelentkezni a műsorba, ami nagyszerű, hiszen így olyan embereket ismerhet meg az egész ország, akik sokszor egy nagyon kis közösségben élnek, és nincs lehetőségük arra, hogy ismertséget szerezzenek.

Végül

Az összes tehetségkutató műsor leginkább közös pontja az, hogy lehetőséget teremtenek. Sokszor, soha vissza nem térőt. Gyökeres változást hoz, falakat rombol, és sajnos újakat is épít. A nézők számára szórakoztatóak, a résztvevők számára pedig elhozhatják a várva-várt hírnevet. Nem lehet megmondani, hogy mikor áldozik le ennek a kategóriának a csillaga (ha ez egyáltalán a közeljövőben megtörténik), mivel most még nagyon fényesen ragyog.

Cikk az onlinepszichologia.hu-ról

Rajzoljunk le egy házat. Csak egy egyszerűt. Kérjük meg a párunkat is rá. Ugye, nem egyformák? Sőt, sokszor teljesen különbözőek. Mégis, ez a szép ebben, hogy két eltérő személyiség egymásra talál, mert éreznek egyfajta közösséget. Igen, ezt hívjuk szerelemnek, ez az a  csoda, amit nem szeretnénk elveszíteni.
A szomorú tények azonban azt mutatják - és ez már a köztudatban is benne van - , hogy ma Magyarországon minden második házasság válással végződik. Miért van ez így? Hol rontjuk el? És mi az, amit ez ellen lehet tenni?
Mindenki eltérő véleménnyel és tapasztalatokkal rendelkezik ebben a témában, ennek következtében most nem a szélsőségek irányába, hanem egyfajta “standard” irányban haladnánk tovább.

Egy párkapcsolat kezdetén általában olyan jelzőket használunk, hogy: szenvedélyes, új, fantasztikus, izgalmas, kiszámíthatatlan. De arról, ami ilyenkor zajlik bennünk, sokszor elfelejtünk beszélni. Alapokat fektetünk le, olyan alapokat, amelyek a későbbiekben meghatározóak lesznek. Minden egyes helyzet, viselkedésmód, ill. a felmerülő problémák megoldása kulcsfontosságú lehet.
A legjobb hasonlat erre talán a házépítés. Nehéz munka, de magunkért dolgozunk, a jövőnkért elsősorban. Az alapok kiásása, majd bebetonozása nagy jelentőséggel bír. Itt jelöljük ki a határokat, a szilárdságot, az erőt. Ezen később, szinte lehetetlen változtatni, a kész házban az alap nagyon mélyre kerül.

Minden kapcsolatnak másfajta dinamikája van, ez egy változó faktor. Érezzük, ha lassabb, érezzük, ha gyorsabb, és azt is, ha valami akadozik. Fontosak ezek a jelzések, mivel ilyenkor meg lehet nézni, hogy miért nem megy minden zökkenőmentesen.
Eltérő időben, de általában a legtöbb hosszútávú kapcsolat eljut abba a stádiumba, amikor a holtomiglan-holtodiglan kerül előtérbe. A társadalmi elvárásoknak, és hagyományoknak megfelelően házasságra lépnek, ami egy nagyszerű esemény - és legtöbbször nagyon drága - viszont nem tudjuk igazán, hogy mi is következik utána. Sokaknak a nászút egyértelműen, de amikor a mézeshetek véget érnek, onnan kezdődik a való élet.

Évtizedekel ezelőtt, amikor még több generáció együtt élt, a gyerekek megfelelő mintákat láttak az élet minden területén. Találkoztak születéssel, halállal, figyelhették a szüleik, nagyszüleik kapcsolatának változásait. Ma egy egészen más világban élnük, sokaknak nincs megfelelő mintája a boldog párkapcsolatra, ha a szüleik esetleg elváltak.

Ha az alapok megvannak már, el lehet kezdeni a falak építését (ilyenkor dől el, hogy az alap mennyire szilárd, mit bír ki, milyen a felülete, lehet-e rá egyenes falat építeni).
Apránként, tégláról-téglára haladunk, ennek a sebessége is változó. Az persze a jobbik eset, hogy ha a téglákat a falakba építjük, egy erős, szilárd szerkezetet hozva létre, és nem a társunk hátára pakoljuk azokat. A hétköznapok, a felmerülő problémák mind-mind nehézséget jelentenek. A legegyszerűbb a nyílt, játszmamentes, egyértelmű kommunikáció. Játszmamentes... sokszor nem ismerjük fel őket tudatosan, de a kis mindennapi játszmák alattomosak lehetnek. Eric Berne: Emberi játszmák c. könyvében nagyon világosan leírja ezen folyamatok természetét. Ki lehet belőlük lépni, meg lehet őket szüntetni, persze, ez nem egyszerű, nagyfokú tudatosságot igényel.

Ha minden rendben van, és haladunk az építkezéssel akkor előbb-utóbb a gyermek, gyermekek is megszületnek. Van, hogy nagyon hamar, van, hogy csak később, ez is egyfajta dinamika, hogy a két ember kapcsolata mikor jut el arra a pontra, hogy képesek befogadni egy harmadikat (negyediket, ötödiket).
Egy gyermek érkezése szinte biztosra mondható, hogy alapjaiban renget meg mindent. Már nem csak férfi és nő él együtt, hanem egy édesanya, és egy édesapa. Sarkallatos pont, hogy a szerepek között tudunk-e megfelelő rugalmassággal mozogni. Itt könnyen el lehet veszíteni egymás fonalát, ha a nő elfelejt nő lenni, a férfi pedig férfi. A házunkban gyerekszobát is létesíteni kell, de jó, ha van annyi terünk, hogy a közös hálószobánk is megmaradjon. A gyerekek nőnek, és megfelelő harmónia esetén ők is segítenek az építkezésben, nem rombolnak.

A kérdés innentől kezdve tulajdonképpen az, hogy mennyire erős két ember szövetsége, mennyit hajlandóak tenni önmagukért, egymásért, és a családjukért. Ha elég erősek, akkor a ház elkészül. Gondozni, ápolni természetesen minden nap kell, de ha az alap, és a falak stabilak, bármilyen vihart kibír.
Ha vannak lyukak, befejezetlen részek, repedt téglák, kiesett vakolat, akkor azon lehet javítani, ha mindketten akarják, megfelelőn motiváltak erre (és nem csak esetlegesen a gyermekeik miatt). Ezeket jó, ha időben felfedezni mindenki, mert ha a feszültségek, ki nem mondott problémák nőnek, azzal a saját házunkat pusztítjuk, romboljuk.

Minden ember egyik alapvető vágya, hogy a párkapcsolata boldog legyen. De a boldogság nem egy állapot, hanem apró pillanatok sokasága, amiket magunk teremtünk meg.

Cikk az onlinepszichologia.hu-ról.

A cikk első részében a megszállottság produktív oldaláról olvashattak.  Az alábbiakban két magyar nőt szeretnék bemutatni, akik megvalósították mindazt, amire leginkább vágytak.

Újdonsült feleség, aki nemsokára világra hozza első gyermekét. Elhivatott, szenvedélyesen gyűjti az anyagokat és létrehozza belőlük azokat a dolgokat, amelyek egy kis örömet visznek mindenki életébe. Az ő mottója: „Bármihez, amit megtehetsz, vagy megálmodsz, fogj hozzá!”.

Különleges dolgokat alkotsz, mi hajt, mi visz ebben előre?

Jó kérdés,ezen még nem is gondolkodtam. Folyamatosan minden területén az életemnek azt figyelem,hogyan tudnék valamit jobban csinálni,hogyan tudnék javítani a módszereimen, az eszközökön tökéletesíteni vagy akár saját magamon is. Ez nagyon sokat segít abban, hogy állandóan figyeljem, mik a tendenciák körülöttem, ki merre változik, mit szeret, mik az új vonalak, mi a divat. Alapvetően ez talán az ikrek-jellememnek is köszönhető, hiszen nagyon kíváncsi természet vagyok.

Nagyon sokra becsülök mindenkit, aki arra törekszik, hogy valami újat hozzon létre, ezzel egyetemben értelemszerűen a középszerűség, a tömegtermelés ellen is "harcolok", hiszen ezek olyan bárki számára elérhető holmik, amiket nem nagy kunszt megszerezni.Én az igazi kincsek után vadásztam világ életemben, legyen az ruha, bútor, ékszer vagy bárki más.

Mit gondolsz a megszállottságról? Van helye a Te történetedben?

Biztosan van, anélkül nem hiszem, hogy ezt így lehetne csinálni. Az én megszállottságom abban merül ki, hogy megrögzött kereső vagyok, minden turkáló, használt cikkes piac, antikvitás, antikvárium és az aukciós oldalak is nagy kedvenceim. Ennek több oka is van, vannak érzelmi okai is, hiszen aligha van olyan,ami nagyobb örömet szerezne nekem, mint amilyen a szerzés öröme, de a realitás talaján maradva általában olcsóbb, környezettudatosabb megoldás is egyben, a régi korok értékeinek megőrzéséről nem is beszélve. Ezeknek a zsákmányoknak a nagy részét átalakítva használom fel a munkáimban.

Volt olyan pont, amikor döntened kellett, követed az álmodat, vagy egy időre lemondasz róla?

Volt olyan pont, hogy választanom kellett, de mindig amellett döntöttem, ami a szenvedélyem, ami a célom, és általában inkább minden másról mondtam le. Ilyen volt az a pillanat is az életemben, amikor egy ideig azt hittem, hogy az építészet az álmom ,de amikor rájöttem, hogy már nem az, mindenkivel képes voltam szembe menni és félbehagyni a tanulmányaimat. Úgy voltam vele, hogy ha bebizonyítom, hogy ebben sokkal jobb vagyok és ez az, ami engem boldoggá tesz, akkor azok, akiknek fontos vagyok,meg fognak békélni a döntésemmel előbb-utóbb.

Utólag az élet engem igazolt, mert nem sokkal ezután megismerkedtem a férjemmel, aki tőlem akkor 120 km-re élt, így nem jelentett problémát elköltözni hozzá, hiszen az én munkámhoz csak internetre és postára volt szükség. Ha én akkor még állandó munkahelyen dolgozom bárhol és mellette rendszeresen be kell mennem az egyetemre, nem tudom, hogyan oldottam volna meg. Az sokkal nagyobb lemondásokkal járt volna.

Az élet minden területén a megérzéseimre szoktam hallgatni, akkor sem tettem máshogyan és valahogy mindig úgy alakult az életem, hogy ezektől a különlegesen nagy és nehéz döntésektől megkímélt.
Mik a terveid a jövőre vonatkozólag?

Ha ezt egy éve kérdezi meg valaki, akkor azt mondtam volna, hogy a legnagyobb álmom, hogy feleség lehessek és anya. Azóta ez az álmom valóra vált, így új álmok születtek. Most a legfontosabb, amit szeretnék, az egy kis házikó kerttel, a kert végében egy kis üvegházzal, ami a műhelyem.

Ha a szakmai területeket nézem, egy kis bolt. Egy olyan bolt, ahol minden "évis", ahol mindenfélét lehet majd kapni, a saját tervezésű munkáimat, ruhákat, kiegészítőket, akár képeket, bútorokat is, textileket, antik és új holmikat vegyesen, egy közös tulajdonságuk lesz csak, minden holmi olyan lesz, amit én magamnak is megvennék.

Kucsera Éva Myreille a Moksha.hu főszerkesztője, lapigazgatója. Anya, feleség, kreatív, kíváncsi nő, akit mindig is érdemes volt figyelemmel követni, hiszen a világ egy új oldalát mutatja nekünk, nap mint nap. Blogja, a Végtelen sikítás lassan a 9. szülinapját ünnepli, sok-sok bejegyzéssel, melyek életének fontos eseményeit is magukban foglalják.  2009-ben  alapította a Moksha.hu weboldalt, melynek a mottója a „lélekbevágóan fontos semmiségek” és ahol különböző témákban olvashatunk cikkeket. Újságíróként dolgozik, sokan szeretik, és követik munkáit. „Lélekbevágóan fontos semmiségek”. Hogyan született meg a mottó, és mit jelent neked?

Nem szeretem a skatulyákat, viszont definiálni kell a dolgokat. Amikor megszületett a moksha.hu ötlete, pontosan tudtam, milyen oldalt szeretnék. Csajosat, de nem tipikusan női magazint és feltétlenül számítottam a pasi olvasókra is. Olyan site-ot szerettem volna amivel egy kávé mellett indítani lehet a napot, nem sokkol szörnyűségekkel vagy bulvárral, de érdekes dolgokat mutat a világból. Ezek a dolgok nem szükségesek a mindennapi élethez, de jót tesznek a léleknek: lélekbevágóan fontos semmiségek.
Mit jelent számodra a megszállottság, mi az, amit ehhez tudsz kötni?

Ha a szavakon „lovagolunk”, én a megszállottsághoz negatív érzelmeket kapcsolok. Függőséget, amiben felcserélődik ok és okozat valamint megszűnik a kontroll. Számomra kedvesebb szó a kitartás és a hit. Kitartok, mert hiszem, sőt a visszajelzések is azt mutatják, hogy jó úton járok. Hiszem, hogy a kitartó munka meghozza az eredményét.

Mi inspirál, mi visz előre?

Semmi és minden. Legtöbbször csak úgy gördülnek a dolgok.
Vannak nehéz időszakok, vagy pillanatok?

Rengeteg! Rövidek a napok és sok a tennivaló. Sokszor az alvásidőből lopok el, mert a fiammal tölthető időt nem szívesen áldozom fel. Gyakran érzem kimerültnek magam, ilyenkor a „lovak közé dobom a gyeplőt” - bár mindig rettegek attól, hogy minden összedől, de hagyom győzni fatalista énem - , kipihenem magam és utána megint bírom jó sokáig.

Hogyan látod a közeli/távoli jövőt? Van olyan álmod, ami még várat magára?
Mindig van valami a fejemben, kisebb vagy nagyobb terv. Örülnék, ha a moksha.hu egyre jobban növekedne, ha sokan szeretnék, és igazi magazinná nőné ki magát. Szeretnék második gyereket, kislányt, de a kisfiú miatt se reklamálnék. Szeretnék néhány málnabokrot és fűszerkertet. Szeretnék tiszavirágot fényképezni és látni, mert még sohasem láttam, és szeretném elvinni a fiam a Vasúttörténeti parkba… Jól állok tervekkel és álmokkal, de arra próbálok figyelni, hogy a „most”-ból is kihozzam a legtöbbet, a jövő úgyis alakul.

Két nő, két különböző életút. Mindketten kitartottak az álmaik, elhatározásaik mellett, és ezzel új színt vittek a világba. Nem csak a saját életüket teszik ezáltal gazdagabbá, hanem a környezetükét is. Megszállottan, vagy kitartóan, hittel és lélekkel.

Cikk az onlinepszichologia.hu-ról.

A megszállottságról beszélhetünk pozitív és negatív értelemben. A kevésbé előnyös oldaláról – és egyfajta szélsőségről - a kényszerbetegségről már olvashattak (http://www.onlinepszichologia.hu/hirek/amikor-a-rituale-a-parancsnok-a-kenyszerbetegseg), ami egy olyan szorongásos kórkép, amikor kényszeresen, megszállottan hajtanak végre egy (általában felesleges, és ismétlődő) cselekvést.

A jó oldala azonban a produktivitás, az, amikor megszállottan belevetjük magunkat valamibe, amiben hiszünk. Ez is egyfajta kényszer? Még ha az is, a határok itt egészen máshol vannak.

Mindenkinek lehet egy olyan ötlete, gondolata, amiben hisz, és megszállottan tudná csinálni, de valami visszatartja, vagy egyszerűen nem határozta el magát. Természetesen, nagyon sok külső tényezőnek kell együtt állnia ahhoz, hogy egy ilyen ötlet megvalósulhasson, és ne fulladjon kudarcba (a tehetségkutató műsorokra itt most nem térnék ki).

A következő három alapvető tényező az, aminek megléte feltétlen szükséges: mély szeretet, hit; érdeklődés; valami jobb előteremtésének a vágya.

Például, tegyük fel, hogy 40 éve dédelget valaki egy forgatókönyvet, amit írt. De sohasem határozza el magát, hogy „filmre váltsa” azt, vagy legalább megpróbálja. Csak vár, és közben milliószor lejátssza magában álmai filmjét. Mindeközben gúzsba van kötve, hiszen nem éli meg azt, amire vágyna.

Vagy van egy nagyszerű története, amit jó lenne megírni. De sok a munka, a mindennapi robot, emellett a könyvkiadás mai helyzete is csak az ötlet ellen szól. Ilyen egyszerű érvekkel lehet eltüntetni azokat a ragyogó dolgokat, amelyek a kreativitást hirdetnék.

Szakértők szerint érdemes kipróbálni a produktív megszállottságot legalább egy hónapra. Akár már ezidő alatt átélhetjük az eufóriát - amikor minden úgy meg, ahogyan azt elterveztük; haragot – ha valami meghiúsult; fáradtságot – az órákon át tartó harc következtében; izgalmat – amikor az egyik ötlet egy másikhoz vezet.

Hosszú folyamat ez. Lehet, hogy először csak egy hónapra tervezzük, aztán eljön a következő, majd a következő, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy végleg otthagyjuk az addig biztos munkahelyünket, és belevetjük magunkat teljesen, megszállottan, elhivatottan a saját szimfóniánk megkomponálásába.

Biztosat a bizonytalanért? Ez a kérdés nem egyszer merül fel az életünk során. Ha a bizonytalant választjuk, egy olyan helyen találhatjuk magunkat, ahol nekünk kell létrehoznunk mindent, kapaszkodó, és néha a visszalépés lehetősége nélkül. A következőkben láthatjuk, sokszor nem könnyű, de megéri.

Rodney Allen Trice – Haszontalanból hasznosat

Trice Martha Stewart, MacGyver, Al Gore és Keith Richards szerelemgyerekének vallja magát. Nagyon jó szeme van az olyan tárgyakhoz, amelyek az eredeti funkciójukban már kiszolgáltak, viszont a jövőben többre hivatottak – például egy öreg madárkalitkából, néhány kristály felhasználásával gyönyörű csillár születhet.

Az ő történetében a motiváció nagyon érdekes: nem vehette meg – pénz híján – azokat a bútorokat, amelyekre vágyott, ezért elkezdte ő maga előállítani az igazán egyedi darabokat. Azonban emellett heti 50 órát dolgozott, és egy idő után érezte, hogy ideje továbblépni. Nem született meg könnyen a döntés, de a jelen igazolja, helyesen cselekedett. Az a missziója, hogy megtanítsa az arra érdeklődőket, hogy hogyan lehet egy hűtőből szekrényt készíteni, és így tovább. Ezen kívül egy design show első részeit forgatja. Megérte?

Walter Kühl – egy álmot vezényelve

12 éves volt, amikor édesanyjától megkapta élete első harmonikáját Frankfurtban. Szerelem volt első látásra. Évekkel később az USÁ-ba költözött, és ott folytatta karrierjét. Egyszer azt álmodta, hogy egy olyan buszon van, amin rajta kívül 18 vonzó nő van, és velük létrehozza a saját harmonika zenekarát.

Reggel az volt az első dolga, hogy részletesen leírja az álmát, és 9 hónappal később már közönség előtt játszott a „A nyugati világ első kizárólag nőkből álló 14 fős harmonika zenekara”.

A zenekar lett az élete, és átsegítette minden nehézségen.

Laura Stachel – Fényt és életet adva

Stachel Nigériai kórházakban kutatott, és úgy írta le az ott látottakat, mint a „horror bugyrait”. Fájdalmas leveleket küldött férjének, aki már a '80-as években napenergiával működő házat épített a családnak, és jól ismerte ezeknek a működését.

Elindult egy folyamat, létrehoztak egy non-profit szervezetet a „We Care Solar”-t („mi törődünk a napenergiával”). Ún. „napenergia-bőröndöket” készítettek, és ezeket vitte el Nigériába. Nagy sikere volt az ötletnek, akik kipróbálták, meg szerették volna tartani, és hirtelen, egyre több kórház kezdett érdeklődni.

Laura és családja élete fenekestül felfordult. „Ez az első gondolatom, amikor felébredek, és az utolsó, mielőtt elalszom. Emberek halnak meg ott, és egyszerűen nem tehetem meg, hogy hátat fordítsak.”

„Egyszer felébredtem, és azt mondtam – 'Hal ( a férj), minden kontinensen vannak olyan emberek, akiknek miattad van elekromosságuk' ő rámnézett, és azt mondta, 'miattunk van'”.

A fenti három ember csodálatos példája mutatja, hogy bármilyen formában megjelenhet az életükben a megszállottság, az elhivatottság. Ki kell állnunk a döntésünk mellett, viselni a jó, és néha rossz, nehéz következményeket, de esténként azzal a tudattal hajthatjuk álomra a fejünket, hogy haladunk előre, a saját ösvényünkön, és nincs semmi, amit megbánnánk.

A cikk második részében két magyar nőt szeretnék bemutatni, akik meg tudták valósítani azt, ami a szívük vágya volt.

Forrás:

E. Maisel, Ph.D., A. Maisel, C. Flora: Go ahead, Obsess! Psychology Today, May 01, 2010

From today: HRH The Duke and Duchess of Cambridge, Prince William and Princess Cathrine. They are a nice couple, and had a special day. We all watched, followed the ceremony, the crowd and the members of the Royal family. It was fresh air to the monarchy, we have now a very common feeling, having bby parties on the streets, celebrate together.

The first leg is the lifestyle. If you can find something similar, or common, you could have a stabil leg. But, if you like to go out every day, and your partner is prefer to sit at home, it would be quite difficult to go on.

The second one is the love. Just love each other, nothing else.

The third one is the sex. Yes. It is that important. Why? If you have problems in the bed, but you couldn't talk about it with your husband/wife, life will be hard. Sex in the everyday life is almost like fresh air, or a fantastic dinner.

And the fourth is a financial one. You have to decide together about finances, and manage your life and career.

Catherine had a "normal" life unlike William. Every steps of the Prince was followed by journalists and photographers. Her mother Lady Diana tried to shield him as much as possible, but after her death, he had to find his strength by himself. He succeeded, and now he's a married man, the future King.

I wish all the best for the newlyweds, let it be a happily ever after!

Két sors, egy közös út (Cikk az onlinepszichologia.hu-ról)

A királyi családdal kapcsolatos hírek általában nagy port kavarnak, főleg, ha egy ritka és boldog eseményről, egy esküvőről van szó. A világ minden táján hatalmas érdeklődés övezi a nagy napot, következzen tehát két élettörténet, a helyszínről, egyenesen Angliából.

William, az Egyesült Királyság trónjának várományosa (természetesen édesapja, Charles után) április 29-én, alig három nap múlva feleségül veszi Kate-et, aki egy középosztálybeli angol családból származik.

Kate – Az álom beteljesül

Rengeteg adatot közöl Kate Middletonról a média, főként az eljegyzés hivatalos bejelentése óta. De ki is ő valójában? Nagyon közeli dolgokat már most sem oszt meg az újságírókkal (össze is hasonlították a néhai Lady Dianával, aki már ebben az időszakban is nagyon közvetlen volt, nem tartott határokat), keveset tudni valójában (az öltözködésétől eltekintve) róla.

Pár napja mutattak be egy dokumentumfilmet a Middleton –, ill. anyai ágon a Goldsmith családról. Végigvezettek a Middleton család felemelkedésén, bemutatták hogyan teremtették meg azt az anyagi hátteret és stabilitást, amely szükséges a fennmaradáshoz.

Egyszerű, évszázadokra visszavezethetően angol felmenőkkel rendelkező középosztálybeli család, amely most végérvényesen részese lesz a történelemnek.

Kate számára – ha most nem a realitást nézzük elsősorban – olyan ez, mint egy valóra vált tündérmese. Éveken át vár a hercegre (amint tette azt 8 éven át), míg végül megtörténik az eljegyzés, és nemsokára az esküvő is. A legtöbb mese itt véget is ér. Nem tudjuk meg, mi történik utána, míg az ő esetükben biztos vagyok afelől, hogy a legapróbb történéseket is megírja majd minden újság. A realitásban ott az állandó reflektorfény, kötelező rendezvények, elvárások, szokások hada. De ha ezek mellett nyugodt, békés hétköznapokat tudnak maguknak teremteni, a mese nagyon boldogan folytatódhat tovább.

William – a herceg fehér lovon?

William élettörténetét – legalábbis a nagyobb eseményeket - jól ismerjük. Természetesen ez közel sem jelenti azt, hogy a herceget is ismerjük.

Édesapja, a Walesi herceg és Lady Diana 1981-es házasságából születt, első gyermekként. A felnőtté válása során azonban több traumával is szembe kellett néznie. Már gyermekkorában sem volt szülei házassága felhőtlen, és hosszas vívódás után végül 1996-ban elváltak. William ekkor 15 éves volt. Hiába az életkor, egy válást sosem könnyű feldolgozni egy gyermeknek, egy fiatalnak, de egy felnőttnek sem. Vajon volt ennek befolyása arra, hogy mikor kéri meg Kate kezét?

Gyakori, hogy az elvált szülők gyermekei nem, vagy csak későn gondolnak a házasságra, hiszen nem a jó oldalát látták eddig, azt viszont átélték, milyen egy válás.

Sajnos ezt követte Lady Diana 1997-es autóbalesete, ami megrázta az egész világot. Nagyon közel állt mindkét gyermeke Dianához, William – idősebb lévén - talán még inkább. Részben támasza is volt édesanyjának, ami az ő korában nagy teher.

Diana több, mint egy évtizede távozott el, emléke azonban még most is jelen van. William az ő gyűrűjével jegyezte ez Kate-et, aminek inkább szimbolikus jelentése van.

Charlesról, édesapjáról még kevés szó esett, pedig a történetben ő is nagyon fontos. Nem sokkal a Dianával kötött házassága után ismerkedett meg Camillával, akivel viszonyt kezdett, először titokban, majd egyre inkább nyilvánosan. A válás után már teljesen nyíltan vállalták kapcsolatukat, és Diana halála után 7 évvel összeházasodtak. A briteket megosztották a történtek, de az évek múltával egyre kevésbé vannak fókuszban. Nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen Charles kapcsolata a fiaival,de az biztos, hogy az esküvő előtti éjszakát együtt töltik majd, lehetőségük lesz arra, hogy megbeszéljenek minden fontosat, amire eddig esetleg nem adódott alkalom.

Mostanára William egy stabil, magabiztos férfivá érett, készen állva arra, hogy betöltse a rá kiszabott szerepet.

William&Kate

Sok időt töltöttek már együtt, a tényekkel tisztában vagyunk, de a valódi érzéseiket, csak ők ismerhetik. Egy kapcsolatba kívülről sosem láthatunk bele, még akkor sem, ha ez egy királyi kapcsolat, és nagyon szeretnénk.

Két olyan fiatalról van szó, akik szeretik egymást, és összekötik az életüket. Andrew Roberts, brit történész szerint azzal, hogy William egy érzékeny, két lábbal a földön álló, középosztálybeli nőt vesz feleségül, forradalmi a királyi családban, és friss levegőt vihet a palotába. Hogy mit hoz a jövő, arról biztosan tudomásunk lesz, csak a legjobbakat kívánhatjuk.

A cikk elkészítésében segítségemre volt:

BBC online

Channel 4 – Meet the Middletons

Stringer, D.: Royal psychology: William moves past teen traumas, AP, 2011.

Wikipedia

Cikk az Onlinepszichologia.hu-ról.

A vallás és a hit is két olyan kivételesen emberi jelenség, amit a pszichológia már évtizedek óta vizsgál. Ugyanakkor sok esetben olyan eseményekkel, történésekkel találkozunk, amelyekre nincs pszichológiai magyarázat. A populációnk 1/3-a számolt be vallásos élményekről, ill. nem egy olyan meggyőződés létezik, amelynek semmiféle racionális alapja nincs. Jobban meg kell tehát ismernünk, és meg kell értenünk ezeket a jelenségeket.

A vallást, hitet, spiritualitást különféle aspektusokból vizsgálhatjuk meg. Hogyan változott a történelem folyamán, milyen eltérések vannak a kultúrák között, a kognitív tudomány hogyan viszonyul hozzájuk, és hogyan próbálja mérhetővé tenni. Milyen szerepet játszanak egy terápiás kapcsolatban, vagy akár a személyes életünkben.

Néhány pszichológus a vallásos jelenségek okait kutatta, korrelációkat keresett, hátha ezáltal magyarázatokat talál. De ez nem ilyen egyszerű. Be kell látni, hogy a tudomány ebben a témában csak részleges sikert érhet el. Meg tudjuk magyarázni a vallásos jelenséget a társadalmi folyamatok feltárásával, úgy, mint a szocializációt, vagy a konformitást, viszont nincs magyarázatunk a vallásos élményekre és áldozatokra.

Greeley 1992-es mérése szerint Nagy-Britanniában a lakosság 69 százaléka hisz Istenben, 55 százaléka a halál után életben, és 28 százalék hisz a pokol létezésében. 2009-ben, 17 év elteltével Csof és munkatársai készítettek egy olyan tanulmányt, amelyben a nyugati társadalom „spirituális – de nem vallásos” rétegének kialakulását vizsgálták. A kultúraközi mérések eredményei azt mutatják, hogy az amerikai válaszadók 40 százaléka, míg a német válaszadók 20 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Spirituális vagy vallásos?

Koening és munkatársai 2001-ben megjelent könyvében egy összehasonlítást mutat be a vallás és a spiritualitás között. Az ő definíciójuk szerint az utóbbi inkább individualista, mint kollektivista; jobban az érzelmekre fókuszál, mint a gyakorlatra; inkább belülre irányul, mint kívülre; inkább informálisabb mint magasan strukturált, az önmegvalósítás fontosabb, mint az áldozati igények és kötelességek; és sokkal kevésbé autokratikus, mint a vallás.

Sok kutatás indult, vagy van folyamatban ebben a témában, viszont ezek főleg a keresztény hitet vizsgálják, és sokkal több olyan tanulmányra lenne szükség, amely a nem-keresztény hitvilágot helyezi a középpontba.

A buddhizmusban és más keleti vallásokban az elméletek, és a bennük való hit kevésbé fontos. Sokkal inkább a meditáción, az elmélyülésen van a hangsúly, egy teljesen más életfilozófiát feltételeznek, mint a nyugati vallások.

Ha a szociálpszichológia szemszögéből vizsgáljuk, akkor tekinthetjük a vallásos hitet egy attitűdnek, amelynek van kognitív, viselkedési, és emocionális komponense.

A kognitív komponens esetében érdemes megemlíteni a kognitív disszonanciát (egy szociálpszichológiai elmélet, melyet Leon Festinger amerikai pszichológus alkotott meg 1957-ben. Az elmélet alapgondolata, hogy amikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Ez a disszonancia szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszünk). Mindannyian jól ismerjük a világvége-jóslatokat. Ezeknek közös jellemzője, hogy áltaálban van egy dátum, ill. egy mód, ahogyan ez végbemegy ('a következő aktuális 2012-ben lesz'). Miért jelent ez feszültséget? Mert ha nem válik valóra a jóslat (ahogyan az általában történni szokott), akkor azok, akik mélységesen hisznek benne elkezdenek másfajta magyarázatokat keresni – vagy még több támogatót - , és elkönyvelik, hogy az adott esemény máskor, vagy más módon fog bekövetkezni.

Az érzelmi komponens a vallásos élményekhez köthető, mivel ezeket sokan érzelmi élményeknek is jellemzik. Megállapították, hogy a vallásos élmény létrejöttéhez a megfelelő lelkiállapotban, és környezetben kell lennünk, illetve rendelkeznünk kell egy megfelelő vallásos szocializációval.

Nézzük a viselkedési komponenst. Legtöbbször a szélsőségekkel találkozunk. Sajnos az egyik szélsőséget a vallási háborúk képviselik, amelyek során különböző világnézetű emberek a vallásuk nevében pusztítják egymást, és az országukat. A másik szélsőség a vallási fanatizmus, amely már túlmutat az optimális határon.

Vannak olyan viselkedési elemek, amelyek mindenki által ismertek. Az imádkozás, a rituálék, szertartások mind nagy jelentőséggel bírnak.

Milyen hatással van a vallás az életünkre?

Moberg és Taves (1965) elég erős kapcsolatot találtak a vallásosság, és a boldogság között, viszont főleg idősek, és szociálisan elszigetelt emberek esetében.

A legnagyobb hatása viszont annak van, hogy a vallásos emberek optimistábbak a jövőt illetően, és kevésbé tartanak a haláltól.

Egy 1999-es amerikai tanulmány azt mutatta, hogy a vallásos emberek jobb egészségnek örvendenek, és 7 évvel tovább élhetnek a nem vallásosakkal szemben. Ennek főleg az az oka, hogy jobban odafigyelnek az egészséges étkezésre, nem isznak, nem dohányoznak. Egymást nagyon sok mindenben támogatják, sokkal erősebb szociális hálóval rendelkeznek és a szertartások pozitív érzéseket keltenek, ezek pedig jó hatással vannak az immunrendszerre.

A proszociális viselkedést is segíti a vallásos attitűd, a kutatások azt mutatják, hogy egy vallásos ember háromszor annyit adakozik, mint egy nem vallásos.

És mi a helyzet a negatív hatásokkal?

Az egyik ilyen az előítéletesség. Megjelenhet a kisebbségekkel szembeni előítélet, ugyanakkor ez sok esetben görbe vonalú, tehát sok vallásos ember éppen kevésbé előítéletes, mint a többiek (Schverish&Havens, 1995).

Beszélhetünk még a szűklátókörűségről, amennyiben más vallás, vagy más ember eltérő meggyőződését nem ismerik el - de ez sem érvényes minden esetben (Rokeach, 1960).

Sok oldalról jártuk körül ezt a témát, azonban még nagyon sok kérdés maradt megválaszolatlanul. A pszichológiai kutatások választ adnak nagyon sok kérdéskörben, viszont továbbra is lesznek olyan élmények, tapasztalatok, amelyekre nincs racionális magyarázat. Ezt is el kell fogadnunk.

Úgy gondolom a legfontosabb az, hogy különböző meggyőződésekkel rendelkező emberek vagyunk, és ezért tisztelnünk kell egymást. Lehetünk vallásosak, vagy ateisták, az a lényeges, hogy úgy éljük az életünket, ahogy az nekünk a legjobb.

Források:

Argyle, M. (2002). State of the art: Religion; The Psychologist, Vol. 15. No. 1.

Argyle,M. (2000). Psychology and religion:Anintroduction.London:Routledge.

Colicutt, J. (2011). Psychology, religion and spirituality. The Psychologist, Vol. 24. No. 4.

Csof, R-M., Hood, R., Keller,B. et al. (2009). Deconversion. Goettingen: Vandenhoech & Ruprecht.

Greeley,A.M.(1975).The sociology of theparanormal.London:Sage.

Koneing, H., McCullough, M&Larson, D. (2001). Handbook of religion and health. New York: Oxford University Press

Moberg,D.O.& Taves,M.J.(1965).Churchparticipation and adjustment in old age.In A.M.Rose and W.A.Petersen (Eds.)Older people and their social worldpp.113–124).Philadelphia:F.A.Davis.

Rokeach,M.(1960).The open and closedmind.New York:Basic Books.

Schverisch,P.G.& Havens,J.J.(1995).Explaining the curve in the U-shapedcurve.Voluntas,6,203–225.

Wikipedia

Könyvajánló az OnlinePszichologia.hu-ról.

Építesz vagy ültetsz?

“Egy anoním írás szerint az emberek e két attitűd valamelyikét választják: építenek, vagy ültetnek. Az építők akár évekig is foglalatoskodnak a feladatukkal, míg egy nap, befejezik azt. Majd felfedezik, hogy azok a falak szegélyezik őket, amelyeket saját maguk építettek.

És ott vannak azok, akik ültetnek. Elviselik a viharokat, és az évszakok változatosságát, miközben alig pihennek. De egy épülettel ellentétben a kert sohasem áll meg a növekedésben. És míg szükség van a kertész állandó figyelmére, egy kert mindig lehetővé teszi a kertésznek, hogy megélje az élet nagy kalandjait.

A kertészek mindig felismerik egymást, mert tudják, hogy minden egyes növény történetében benne rejlik az egész világ növekedése.”

Paulo Coelho: Brida

Egészen elragadó könyv, amelynek nagyon különleges zenéje, és üzenete van. Coelho elkalauzol a spiritualitás egy olyan szegletébe, amely talán messze van a mindennapi élettől, de mégsem hihetetlen.

Felkavar, és megmozgatja a lelket, de csak olyan mértékben, ami nem megterhelő. Hiszen mindenki csak annyit dolgoz fel belőle, ami éppen a saját életében a továbblépéshez szükséges.

Egy Brida nevű lányról - boszorkányról szól - aki fiatal, és kíváncsi, meg akarja érteni a körülötte lévő világot, úgy, mint bárki más. Keresi az utat, amelyen elindulhat, hogy megtalálja a lelki társát, a végzetét, önmagát.

Nehéz letenni olvasás közben, mert öntudatlanul is a saját történetünk jár a fejünkben, amíg Bridáét olvassuk. Végiggondolhatjuk, hogy mit is jelent az, hogy lelki társ - valós és spritiuális értelemben - persze a válasz mindenkiben más formában fogalmazódik meg. Az viszont egy gyönyörű kép, hogy valaha egy test és lélek voltunk, csak az idők folyamán kettészakadtunk. Amikor aztán újra egymásra találunk, a helyére kerül a világ - ez egy pillanat alatt megtörténhet, csak több idő kell, míg áthelyezzük a racionalitásba - és valami egészen megváltozik. A személyes történetünk folytatódik, viszont mellettünk van a társunk, és ez egy nagyon biztos pont.

Persze, az útkeresés sohasem zökkenőmentes, és azzal jár, hogy szembenézünk a félelmeinkkel, és elviseljük a fájdalmat. De mindig lesznek olyan pillanatok, amikor azt mondhatjuk, hogy megérte.

Tehát, építesz, vagy ültetsz? Melyik fontosabb? A mai világban azt hiszem a válasz egyértelmű, a kérdés inkább, az hogy hogyan viszonyulunk ehhez.

Bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, mert mindenképpen ad valamit. Ha mást nem, egy kellemes estét.

Amazing!

Aurora borealis:

[vimeo http://vimeo.com/21294655]

The Mountain:

[vimeo http://vimeo.com/22439234]

Csodálatos. Lélekzetelállító. Nincs rá több szó. Handrásnál láttam, fantasztikus. Nagyon sok szeretettel ajánlom mindenkinek!

[vimeo http://vimeo.com/22439234]

Aurora borealis:

[vimeo http://vimeo.com/21294655]

Előre szóltam, viszont meleg szívvel ajánlom mindenkinek.

Pilinszky János: Kalandozás a tükörben

Szárnyas tükör volt,
földig ért.
Üvegből készült, mint az ablak.
De nem kertekre, háztetőkre nyílt.
Engedelmesen
azt tükrözte, mi elébe került,
mintha semmi nem lett volna mögötte.

A Kisfiú, ha fölemelte ujját,
a tükörben is fölemelkedett;
mindent apróra megismételt,
minden lépést,
minden mosolyt,
a legkisebb mozdulatot.

A Kisfiú egy este, mielőtt
elaludt volna, arra gondolt,
mi lenne, ha belépne a tükörbe,
ahogyan kilépünk egy ajtón,
kihajolunk reggel az ablakon.

Erre gondolt és elaludt.
De mégse.
Kikelt ágyából, s átosont az
üres szobába, a tükörhöz.
Szíve a tenyerében lüktetett.

Rátapasztotta kezét a tükörre.
Érezte az üveglap hidegét, s ime,
akár egy szárnyas üvegajtó, lassan
megnyílt előtte a tükör.
A kisfiú belépett a tükörbe.
Megérkezett Tükörországba.

A határmezsgyét puha fű takarta,
de csillagok helyett
színes lámpák függtek alá
a fekete magasból;
kékek, sárgák, lilák, mindenfajta színűek,
selymes fényt, ezerszínű félhomályt
vetve alá a mozdulatlan pázsit
füvekből szőtt hatalmas szőnyegére.

Mint az álomban, úgy indult el,
oly súlytalan, lebegő léptekkel
a Kisfiú
Tükörországnak belseje felé.

Elsőnek egy faluba érkezett.
A határban lovak legeltek,
és ők is, mint az álomban, miként
a papírsárkány a magasban,
oly lassan-hosszan
úsztak, kergetőztek,
súlytalanul fordulva meg
a zöld határ s a fenti lámpaerdő
gyöngyházfényű, félálom mezejében.

A helység aludt még. Az utcák
üresen álltak, és a házak,
mint elgurult építőkockák,
élettelenül szenderegtek
a néma kertek, bokrok alján,
a tintasötét diófák alatt.

Csupán egy faluszéli kunyhó
aprócska kertjében kapálgatott
egy öregasszony. Oly törődött,
hogy alig látszott ki a veteményes
indái és levelei közül.

A Kisfiú illően köszöntötte,
belépve a kertecske kapuján.
Az öregasszony fölemelkedett.
Haja hófehér keretében
arca, mint egy ezüstrámába foglalt,
finomra szabott tükör ragyogott.

"Jókor jössz, Kisfiú - mosolygott -,
látom, messziről érkezel,
Tükörország határán túlról, onnét,
hol nap világít, csillagok ragyognak.
Talán tudnál segíteni nekem,
fölvágni a télre való hasábfát."
Azzal baltát nyomott kezébe,
s a ház mögé vezette.

A hasábok,
mint a papír, oly könnyedén
váltak ketté a Kisfiú
baltacsapásai alatt. Mivel
kis hősünk földi ereje,
akár egy óriásé, akkorának
bizonyult Tükörország elvarázsolt,
visszfénynél is súlytalanabb
félálom birodalmában.

"Köszönöm segítséged, Kisfiú
- hálálkodott az öregasszony. -
Jókor jöttél Tükörországba.
Királyunk leánykája nagybeteg.
Erőd talán megmentheti."
És megmutatva a helyes utat,
ily szavakkal zárta beszédét:
"Ha jól kilépsz, hamarosan
megérkezel a palotába.
Sok-sok sikert és jó utat kivánok."

A királyi vár minden földi
álomnál szebb volt. Szebb volt minden rajznál,
mit színes ceruzával vagy akár
színes krétával megrajzolhatunk
papirosra, palatáblára.

Gyönyörű,
olyan gyönyörű volt, és mégis
olyan szomorú, mint egy hervadó
őszi liget, mely csupa szín,
és mégis csupa hervadás,
csordultig színekkel és mégis
színültig halállal tele.

Az udvaron lovak és katonák,
nehéz páncélban és nehézkes
mozgással, szinte mozdulatlanul.
"Tükörországon túlról jöttél, idegen"
- kezdte az egyik katona.
"Ide, a palotába,
csak akkor léphetsz be, ha sikerül
áthajítanod ezt a dárdát
a vártető legmagasán."

Marokra is ragadta
az óriási szerszámot középen,
s nekifutva a Kisfiú
elhajította, fölfele,
az épület magasa irányába.

Mint kitárt
szárnyú madár
emelkedett
az óriási forma és nehéz
acélból készült fegyver,
mintha mágnes
vonzotta, egyengette volna
meredek útján.
Hajítása sikerült.
A Kisfiú beléphetett a várba.

Kihalt termek és üres folyosók.
Levegőtlen ablaksor. Gyertyák.
Temetőkertre emlékeztető
cserépnövények.
Törtkarú
székek, ülőkék.
Foszladó
selymek, tapéták.
Minden csupa árnyék.
Márvány lépcsősor. Szárnyasajtó.
És végül egy aranykilincs.
Kis hősünk benyitott a trónterembe.

Földig eresztett függönyök,
s a trónuson,
mely kidőlt fához volt hasonló,
Tükörország királya.
Oly fehéren,
mintha nem is eleven ember,
de alácsorgó, megmerevedett
gyertya viasza trónolt volna ott.

"Gyermekem" - nyílt meg a viasz-száj,
fordult a gyertyaforma arc,
nyúlt ki a hófehér eres kéz
az elámuló Kisfiú felé.
"Első vagy, aki hozzánk érkezett.
Jókor jöttél. Nagy a mi gondunk.
De előbb talán elmondom neked
Tükörország történetét."

"Valamikor mi is a földön éltünk,
a nap s a csillagok alatt.
De ellenség tört országunkra, és mi
- bár volt fegyverünk, volt katonaságunk -
a békét választottuk. Ellenségünk
mégis teljes megadást követelt.
Megadtuk hát magunkat. Ámde
a győzteseknek ez se volt elég.
Föltétlen engedelmességet követeltek.
Azt, hogy apróra, vonásról vonásra
azt tegyük, amit mondanak nekünk.
S mi úgy léptünk és úgy mozdultunk,
úgy hajoltunk, úgy mosolyogtunk,
ahogyan ők léptek és mosolyogtak.
Ekkor született a tükör.
Így született meg Tükörország.
Ettől fogva élünk tükörben,
álom és valóság között,
engedelmesen ismételve
mindazt, mit diktálnak nekünk.
Azóta nincs valóságos napunk,
azóta lett életünk, mint a visszfény,
látszatra élet, valójában halál."

"De hagyjuk, ami orvosolhatatlan.
Szóljunk arról, mi orvosolható.
Kislányom nagybeteg.
Csak a tengeri levegő
menthetné meg.
A tengerig azonban
Tükörország erejétvesztett
lakói soha el nem érnek.
Kislányomat
karodban kéne elvinned a tenger
tükörpartjára. Oda, hol
Tükörországban egyedül
kristálytiszta és mint a só,
gyógyító erejű a levegő.
Ha igen, tied kislányom keze."

Ezek után a király sírni kezdett.
Miként csak zápor a kidőlt fatörzsön,
viasz fut le a gyertyacsonkon,
úgy csorogtak alá a könnyei
sok évéből megmaradt arcán.

Folyosók, lépcsők. Lépcsők, folyosók.
A Kisfiú
sietett föl a toronyszobába.
Sietett föl a nagybeteg
királykisasszony szobájába.
Soha még ilyet,
ilyen szépet!
A szoba selymes fészekhez volt hasonló.
A Kisfiú érezte, hogy toronyba,
igen nagy magasságba érkezett.
És különös módon érezte azt is,
hogy kisfiú, és azt, hogy ottan a
kereveten, sötét hajának dús foglalatában
egy kislány az, ki aléltan piheg.

Lehajolt érte,
karjába emelte,
karjában tartva indult el vele
Tükörország tengerpartja felé.

Az égi lámpák elmaradtak,
a selyemernyők fényes erdeje
sorjában megszökött, amint
Tükörországnak távoli
senki földjére értek és
közeledtek a tengerhez:
a Kisfiú, karjában a kis Királylánnyal.

Fölujjongott a tenger.
Víz és levegő
úgy jött elébük hófehér
hullámaival a feketeségből,
mint egy hirtelen fölütött
hatalmas könyv betűi, sorai.
Megérkeztek.
Kéz a kézben
futottak és futottak.
Itt egy szikla. Ott egy bokor.
Mindenütt kavicsok, csigák,
puha föveny, hullámverés.
De ami végképp elbűvölte őket:
váratlanul
egy gyönyörű házacskára akadtak,
afféle nyári lakra, melynek
kulcs nélkül nyílt meg ajtaja, s ahol
- akárcsak a mesében - mindent
megleltek. Ágyat, asztalt,
olajlámpást, gyümölcsöt, kenyeret,
kutat kertjében, pincéjében almát,
és jócskán hasított fát, fűteni valót.

Ezentúl röpült az idő.
A kis Királylány napról napra
vidámabb lett és még szebb, ha lehet.
A tenger, mint hatalmas dajka,
táplálta őket, vizet-levegőt
rakva elébük homokasztalára.

Kivirult a kert,
az olajlámpás ragyogott,
és puha volt az ágy, a párna.
A nyitott tűzhely mint olvadt arany,
s a gyümölcsös kifogyhatatlan.

Mégis:
a Kisfiú egy napon hazavágyott.
Megköszönve nagylelkű adományát,
először a tengertől vettek búcsút.
Aztán a háztól.
Elfújták a lámpást,
kioltották a tűzhelyet.
Most már gyógyultan, kéz a kézben
keltek útra, visszafele,
Tükörországból a földi világba.

"Magammal viszlek" - így a Kisfiú,
s a Királylány boldogan engedett.
Óvatosan megkerülték hát
Tükörország királyi székhelyét,
nehogy a kislányt fogva tartsák.

Meddig mentek a senki földjén,
majd meg a lámpák erdeje alatt?
Ki tudja?
Nap nem mérte idejüket.
Boldogságuknak sem volt ideje.
De bármennyi idő is telt el,
jókedvűen és jó erőben
érkeztek Tükörország peremére,
arra a bizonyos határra,
mit egyetlen keskeny üveglap
választ el a földi világtól.

"Itthon vagyunk" - mondta a Kisfiú,
és azzal
átléptek az üveglapon.
Azazhogy csak átléptek volna,
mivel valóban csak a Kisfiú
jutott keresztül, mig a Kislány
az üveg túlsó oldalán rekedt.

Hiába volt ezután minden.
Hiába fordult vissza a fiú,
tapadtak sírva kétfelől
a papírnál is vékonyabb,
a semminél is láthatatlanabb
üveglapra: a két hazát ezentúl
áthághatatlan határ vágta ketté,
a tükör és a valóság határa.

Sokáig sírtak még, és nézték egymást,
aztán a Kislány arca szertefoszlott,
s a tükör lassan megint csak tükör lett.
Azt mutatta, mi elébe került.
Egyedül azt, és semmi mást.

A Kisfiú elébe állva,
ezentúl csak önmagát látta benne.

Soha többé nem juthatott el
Tükörországba.

While we were sleeping, there was an earthquake right here. It was very little, 2.2, but the fact that this can happen here is a little bit scary.

More info:

http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-12930915

Megmozdult ma hajnalban itt a Föld, 2.2 magnitudóval - Japánhoz képest semmi sem történt- viszont a tény nagyon meglepő, mivel errefelé ez nem jellemző.

További részletek:

http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-12930915

Volt már arról szó, hogy a közösségi média növekedése elért abba a fázisba, ahol összehozza az embereket, segít a kapcsolattartásban, és abban, hogy megosszuk egymással nézeteinket, véleményünket.

Egyre jobban az életünk részévé válik az olyan oldalak használata, ahol kapcsolatba tudunk lépni másokkal, vagy egyszerűen csak látjuk, mi történik éppen velük.

Mindenki máshogy érzi jól magát – van aki sok fotót szeret feltölteni magáról, van aki egyet sem. Van, aki csak fontos eseményeket oszt meg az ismerőseivel – eljegyzés, diplomaszerzés, gyermekszületés – van, aki pedig minden apróságot. Különbözőek vagyunk, és ez így jó, ettől lesz olyan színes egy üzenőfal.

Nem szabad elfelejteni, hogy a közösségi oldalak az információáramlás szempontjából nagyon fontosak. Természetesen, nem csak a személyes információkra gondolok, hanem az olyan világrengető eseményekre, mint a hetekkel ezelőtti Japán földrengés.

A Japán Miniszterelnöki Hivatal hivatalos Twitter és Facebook oldalt indított annak érdekében, hogy a legfrissebb híreket mindenki el tudja olvasni. Hiteles forrásból, azonnal.

Még figyelemreméltóbb az a kezdeményezés, ami egy egyszerű twitter-bejegyzéssel (tweet) indult 2011. március 18-án, pénteken. Egy Japánban élő brit férfi közzétett egy felhívást, miszerint olyan emberek 250-300 szavas írásait várja, akik szeretnék megoszani a földrengéssel kapcsolatos gondolataikat (Pl. Hol voltak, amikor ez történt, és mit éreztek? Hogyan segítettek? Hogyan tudják feldolgozni a történteket, változott-e valami az életükben? Stb.)

Nagyon sok bejegyzés érkezett, volt, aki videót, rajzot, fényképeket küldött. Őszinte, valódi elbeszélés ez. A szerkesztők azt írták, hogy ha ezt megtervezték volna, akkor hónapokat vett volna igénybe. Vannak szerkesztők Japánban, az USÁ-ban, mindenhol a világon. „Az internet és a közösségi média nélkül ez nem sikerülhetett volna”.

De a spontán kezdeményezésnek óriási ereje volt, és van. Napokon belül megvásárolható lesz a könyv, már az utolsó simításokat végzik rajta (először digitális formában lesz letölthető, majd amilyen hamar csak lehet, nyomtatásban is elérhetővé teszik).

A befolyt bevételből a Japán Vöröskeresztet támogatják. A könyvön kívül a poszterekből is nagy összeget sikerült összegyűjteni.

A világ vezető hírügynökségei, napilapjai is támogatják a projektet, hiszen már az is nagy segítség, hogy ha minél többen tudnak erről a kezdeményezésről.

Minden további információ itt:http://www.quakebook.org/

Nem tudni milyen „pályafutást” fut be a könyv (akár digitális, akár nyomtatott formában), azonban az már biztos, hogy nagyszerű példája annak, hogy milyen erőket tudunk megmozgatni a világháló segítségével. A nagyobb jó érdekében mindenki összefogott, és ha mással nem is, de egy kattintással, vagy azzal, hogy megosztja a hírt, már segített.

„Ez tehát a kollektív jóakarat, és az internet szervező erejének a győzelme.”

Forrás:

BBC

www.quakebook.org

Amazing. Read it. Here: BBC

One week after the disaster, people came together. No matter, where we live, we can help each other. It started with a tweet, and now, it'll be a book. And it will help the people in Japan.

Sometimes, we may say that internet separates us. Sometimes, it is true. But this is a living proof that sometimes... it helps us come together. We can see the power in this project, which base is the global online community. Fantastic!

„kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.”

/Szabó Lőrinc: Tavasz elé/

Hivatalosan is beköszöntött a meteorológiai tavasz. Az órát átállítottuk, mostantól a nyári időszámítás van érvényben. Hosszabbak a nappalok, világosabb van, a természet is kezd magához térni. Virágok nyílnak, fák rügyeznek, a költöző madarak is visszatértek már. Mindeközben azt vesszük néha észre magunkon, hogy egyre fáradtabbak vagyunk, pedig pont több energiára vágynánk.

A környezeti változások mindig is hatással voltak a testi – lelki jó(l)létünkre. Ahogy váltják egymást az évszakok, úgy alakulunk mi is. Télen hajlamosabbak vagyunk elmélyülni, más dolgokat érzünk fontosabbnak, mint a nyári zsongásban.

Ha nem figyelünk oda tudatosan, testünk vitamintartalékai kimerülnek, és az energiaszintünket ez egyértelműen negatívan befolyásolja.

Ez rendszeres zöldség -, vagy gyümölcsfogyasztással elkerülhető, illetve visszaállítható az ideális állapot. Célszerű többet mozogni a szabad levegőn, sétálni, kocogni, vagy csak pihenni és élvezni a napsütést. Nekiállunk a nagytakarításnak, többet szellőztetünk, esetleg még méregtelenítünk is.

De mi a helyzet a lelkünkkel? Az egész-séghez nem csak a testi, hanem a lelki folyamatainkra való odafigyelés is hozzátartozik. Ez olyan, mint egy mérleg, ha csak az egyik oldalra pakolunk, akkor sosem érünk el egy kiegyenlített – kiegyensúlyozott állapotot.

Hajlamosak vagyunk átértékelni a kapcsolatainkat, nyitottabbak leszünk, jobban odafigyelünk másokra, többet járunk társaságba. Sokakban ilyenkor születik meg az elhatározás, hogy pl. önismereti csoportba járjanak, mert többet szeretnének megtudni önmagukról. Miért ne?

A lelki nagytakarítás alkalmával olyan dolgok is előkerülhetnek, amelyekkel nem foglalkoztunk már egy ideje, és most hirtelen korlátként tekintünk rájuk. Érdemes végiggondolni, hogy mik ezek pontosan, és hogyan változtathatunk rajtuk, most a legalkalmasabb erre az idő. Könnyebben vesszük az akadályokat, új hobbit, munkát, esetleg partnert keresünk magunknak.

Kutatások bizonyítják, hogy ilyenkor minél több időt töltünk a napon, annál jobban vagyunk. A hormonháztartásunk is megzavarodik egy kicsit, ennek következtében kevesebb alvással is beérjük. A szerelmi -, és szexuális életünk sokkal aktívabb lesz, egyrészt a luteinizáló hormonnak köszönhetően, amely katalizálja az ovulációt a nőknél, és serkenti a tesztoszterontermelést a férfiaknál, másrészt pedig amint alkalmazkodtunk az új évszakhoz, energiával teltnek érezzük magunkat, és ez pozitív hatással van az életünk minden területére.

Természetesen nem vagyunk egyformák. Mindenki másképp éli meg egy új évszak beköszöntét. De a legfontosabb talán az, hogy adjunk a mindennapi rohanásban magunknak egy kis időt, és élvezzük legalább 5 percig a napsütést.

Forrás:

Christie Nicholson, Scientific American, 2007/03-22

Tények és tévhitek

Egy konkrét példából szeretnék kiindulni: egy baráti házaspár egyik tagja magyar, a másik pedig argentin. A kisfiuk két és fél éves, és angol bölcsődébe jár. Arról beszélgettünk - és őket is megkérdezték a bölcsődében - hogy akkor most tulajdonképpen melyik nyelv lesz az anyanyelve a kicsinek? Ez egy nagyon érdekes, és összetett kérdés. Az édesanyja a saját anyanyelvén, spanyolul, az édesapja szintén az anyanyelvén, magyarul beszél hozzá, a mindennapi életük pedig angol nyelvi környezetben zajlik. Ez talán zavarosnak tűnik, de számára ez a természetes. Bátran használja hol az angol, hol a magyar és hol a spanyol szavakat. Előnye vagy hátránya származik ebből?

Az életünk részét képezik. Ott vannak, amikor örülünk, vagy ha szomorúak vagyunk. Beszélünk hozzájuk, etetjük, gondozzuk őket. Cserébe, nagyon szeretnek minket, megnyugtatnak, társaságot adnak, ha egyedül vagyunk. Ők a barátaink, a kis háziállatok.

Már a XIX. században érdekelte a kutatókat, hogy hogyan hat az állatok jelenléte az egészségünkre (Nightingale, 1880). De a közelmúltban is több érdekes tanulmányt végeztek ezzel kapcsolatban. Az egyik legismertebb Friedmann és tsai kutatása (1980), amelyben olyan vizsgálati személyek vettek részt, akiknek szívrohamuk volt. Az egyik csoportnak volt kutyája otthon, a másik csoportnak nem. Az eredmények ebben a kontextusban a következők: a kutyatulajdonosok sokkal könnyebben regenerálódnak, és hosszabb életben reménykedhetnek, mint társaik. Anderson és tsai (1992) arra jutottak, hogy a kisállat-tulajdonosoknak sokkal kisebb eséllyel lesz szívkoszorúér-betegségük, ellenben azokkal, akiknek nincs kisállatuk.

De hogyan képesek erre az állatok? A vizsgálatok kimutatták, hogy sokszor már önmagában a kisállat jelenléte is elég ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat (Headey, 1998; Jessen és tsai, 1996). De nézzük csak azt, hogy egy olyan állattal – mint pl. egy kutya – amelyiknek sok mozgásra, sétára van szüksége sokkal nagyobb az esélye a tulajdonosának a társas érintkezésre. Természetesen nem feltétlenül szükséges ehhez egy kutya, lehet az bármilyen más állat is. 1975-ben Mugford és M'Comisky végzett egy olyan hosszú távú kísérletet, melyben idősebb embereket két csoportra osztottak. Az egyik csoport egy madarat kapott, a másik csoport pedig egy növényt gondozásra. Három évvel később az eredmények azt mutatták, hogy annak a csoportnak, ahol madarat gondoztak, sokkal több szociális kapcsolata van, mint azoknak, akik a növénnyel törődtek. Ezen kívül (statisztikailag nem szignifikáns, de érdekes eredmény) a halálozási arány is kisebb volt a maradat gondozó csoportnál.

Terápiás értékük (is) van Már Magyarországon is egyre népszerűbb az Állatasszisztált terápia. Előszeretettel alkalmaznak kutyákat, ezen kívül lovakat, delfineket, vagy bármilyen más fajta állatot, országtól függően. Hazánkban speciálisan képzett kutyák vesznek részt ebben a különleges munkában. Jól ismerjük a vakvezető-, mentőkutyákat, így nem nehéz elképzelni, hogy a lelki egészségünkhöz is hozzá tudnak járulni. Vannak olyan fajták, amelyek különösen empatikusak, figyelnek az emberre, megvédenek, ha szükséges. Ők azok, akik segítenek az autista gyermekeknek, segítenek a kapcsolatteremtésben, olyan rejtett képességeket hozhatnak elő, amelyek egy másik emberrel szemben nem tudnak megnyilvánulni.

Idősek otthonában is gyakori vendégek, társaságot, komfortot adnak – és mindezek mellett jó hatással vannak olyan fiziológiai tényezőkre, mint a magas vérnyomás, vagy a depresszió. Kawamura és tsai vizsgálatában (2007) kimutatták, hogy azokban az idősek otthonában, ahová kéthavonta képzett segítő kutyákat vittek – egy éves periódus alatt – az ott lakó emberek mentális állapota (szignifikánsan) sokat javult.  De gondoljunk csak arra, hogy milyen sok előnnyel jár az, hogy a gyermekünkre egy kisállatot bízunk. Megtanítjuk neki, milyen fontos egy másik élőlényre vigyázni, milyen felelősséggel jár ez, és nem mellesleg, mennyi örömmel.

Természetesen nem úgy kell tekintenünk az állatokra mint egy gyógyszerre, amit bármilyen betegségre bevehetünk. De ha megfelelő helyen, megfelelő indokkal alkalmazzuk őket, akkor sokat tehetnek a lelki egészségünkért.

Forrás: Anderson, W.P., Reid, C.M. & Jennings, G.L. (1992). Pet ownership and risk factors for cardiovascular disease. Medical Journal of Australia, 157, 298–301.
Deborah Wells, The value of pets for human health, The Psychologist, Vol 24. No 3.
Friedmann, E., Katcher, A.H., Lynch, J.J. & Thomas, S.A. (1980). Animal companions and one year survival of patients after discharge from a coronary care unit. Public Health Reports, 95, 307–312.
Friedmann, E., Katcher, A.H., Thomas, S.A. et al. (1983). Social interaction and blood pressure. Journal of Nervous and Mental Disease, 171, 461–465.
Friedmann, E. & Thomas, S.A. (1995). Pet ownership, social support, and one year survival after acute myocardial infarction in the Cardiac Arrhythmia Suppression Trial (CAST). American Journal of Cardiology, 76, 1213–1217.
Headey, B. (1998). Health benefits and health cost savings due to pets. Social Indicators Research, 47, 233–243.
Jessen, J., Cardiello, F. & Baun, M.M. (1996). Avian companionship in alleviation of depression, loneliness, and low morale or older adults in skilled rehabilitation units. Psychological Reports, 78, 339–348.
Kawamura, N., Niiyama, M. & Niiyama, H. (2007). Long-term evaluation of animal-assisted therapy for institutionalized elderly people. Psychogeriatrics, 7, 8–13.
Mugford, R.A. & M’Comisky, J.G. (1975). Some recent work on the psychotherapeutic value of cage birds for old people. In R.S. Anderson (Ed.) Pet animals and society (pp.54–65). London: Bailliere Tindall.

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.