Az életünk részét képezik. Ott vannak, amikor örülünk, vagy ha szomorúak vagyunk. Beszélünk hozzájuk, etetjük, gondozzuk őket. Cserébe, nagyon szeretnek minket, megnyugtatnak, társaságot adnak, ha egyedül vagyunk. Ők a barátaink, a kis háziállatok.
Manapság a „háziállat” kifejezés nagyon sok fajt takarhat. A legnépszerűbb természetesen a kutya, és a macska, de olyan szélsőségeken sem kell már meglepődni, mint az óriáskígyó, vagy a görény... Mindegyiket másért szeretjük, és mindenki más fajtát választ. Illeszkednek a személyiségünkhöz, ezen kívül lelkileg is a hasznunkra válnak. Miért?
Már a XIX. században érdekelte a kutatókat, hogy hogyan hat az állatok jelenléte az egészségünkre (Nightingale, 1880). De a közelmúltban is több érdekes tanulmányt végeztek ezzel kapcsolatban. Az egyik legismertebb Friedmann és tsai kutatása (1980), amelyben olyan vizsgálati személyek vettek részt, akiknek szívrohamuk volt. Az egyik csoportnak volt kutyája otthon, a másik csoportnak nem. Az eredmények ebben a kontextusban a következők: a kutyatulajdonosok sokkal könnyebben regenerálódnak, és hosszabb életben reménykedhetnek, mint társaik. Anderson és tsai (1992) arra jutottak, hogy a kisállat-tulajdonosoknak sokkal kisebb eséllyel lesz szívkoszorúér-betegségük, ellenben azokkal, akiknek nincs kisállatuk.
De hogyan képesek erre az állatok? A vizsgálatok kimutatták, hogy sokszor már önmagában a kisállat jelenléte is elég ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat (Headey, 1998; Jessen és tsai, 1996). De nézzük csak azt, hogy egy olyan állattal – mint pl. egy kutya – amelyiknek sok mozgásra, sétára van szüksége sokkal nagyobb az esélye a tulajdonosának a társas érintkezésre. Természetesen nem feltétlenül szükséges ehhez egy kutya, lehet az bármilyen más állat is. 1975-ben Mugford és M'Comisky végzett egy olyan hosszú távú kísérletet, melyben idősebb embereket két csoportra osztottak. Az egyik csoport egy madarat kapott, a másik csoport pedig egy növényt gondozásra. Három évvel később az eredmények azt mutatták, hogy annak a csoportnak, ahol madarat gondoztak, sokkal több szociális kapcsolata van, mint azoknak, akik a növénnyel törődtek. Ezen kívül (statisztikailag nem szignifikáns, de érdekes eredmény) a halálozási arány is kisebb volt a maradat gondozó csoportnál.
Terápiás értékük (is) van
Már Magyarországon is egyre népszerűbb az Állatasszisztált terápia. Előszeretettel alkalmaznak kutyákat, ezen kívül lovakat, delfineket, vagy bármilyen más fajta állatot, országtól függően. Hazánkban speciálisan képzett kutyák vesznek részt ebben a különleges munkában. Jól ismerjük a vakvezető-, mentőkutyákat, így nem nehéz elképzelni, hogy a lelki egészségünkhöz is hozzá tudnak járulni. Vannak olyan fajták, amelyek különösen empatikusak, figyelnek az emberre, megvédenek, ha szükséges. Ők azok, akik segítenek az autista gyermekeknek, segítenek a kapcsolatteremtésben, olyan rejtett képességeket hozhatnak elő, amelyek egy másik emberrel szemben nem tudnak megnyilvánulni.
Idősek otthonában is gyakori vendégek, társaságot, komfortot adnak – és mindezek mellett jó hatással vannak olyan fiziológiai tényezőkre, mint a magas vérnyomás, vagy a depresszió. Kawamura és tsai vizsgálatában (2007) kimutatták, hogy azokban az idősek otthonában, ahová kéthavonta képzett segítő kutyákat vittek – egy éves periódus alatt – az ott lakó emberek mentális állapota (szignifikánsan) sokat javult. De gondoljunk csak arra, hogy milyen sok előnnyel jár az, hogy a gyermekünkre egy kisállatot bízunk. Megtanítjuk neki, milyen fontos egy másik élőlényre vigyázni, milyen felelősséggel jár ez, és nem mellesleg, mennyi örömmel.
Természetesen nem úgy kell tekintenünk az állatokra mint egy gyógyszerre, amit bármilyen betegségre bevehetünk. De ha megfelelő helyen, megfelelő indokkal alkalmazzuk őket, akkor sokat tehetnek a lelki egészségünkért.
Forrás:
Anderson, W.P., Reid, C.M. & Jennings, G.L. (1992). Pet ownership and risk factors for cardiovascular disease. Medical Journal of Australia, 157, 298–301.
Deborah Wells, The value of pets for human health, The Psychologist, Vol 24. No 3.
Friedmann, E., Katcher, A.H., Lynch, J.J. & Thomas, S.A. (1980). Animal companions and one year survival of patients after discharge from a coronary care unit. Public Health Reports, 95, 307–312.
Friedmann, E., Katcher, A.H., Thomas, S.A. et al. (1983). Social interaction and blood pressure. Journal of Nervous and Mental Disease, 171, 461–465.
Friedmann, E. & Thomas, S.A. (1995). Pet ownership, social support, and one year survival after acute myocardial infarction in the Cardiac Arrhythmia Suppression Trial (CAST). American Journal of Cardiology, 76, 1213–1217.
Headey, B. (1998). Health benefits and health cost savings due to pets. Social Indicators Research, 47, 233–243.
Jessen, J., Cardiello, F. & Baun, M.M. (1996). Avian companionship in alleviation of depression, loneliness, and low morale or older adults in skilled rehabilitation units. Psychological Reports, 78, 339–348.
Kawamura, N., Niiyama, M. & Niiyama, H. (2007). Long-term evaluation of animal-assisted therapy for institutionalized elderly people. Psychogeriatrics, 7, 8–13.
Mugford, R.A. & M’Comisky, J.G. (1975). Some recent work on the psychotherapeutic value of cage birds for old people. In R.S. Anderson (Ed.) Pet animals and society (pp.54–65). London: Bailliere Tindall.
