Cikk az onlinepszichologia.hu-ról
Rajzoljunk le egy házat. Csak egy egyszerűt. Kérjük meg a párunkat is rá. Ugye, nem egyformák? Sőt, sokszor teljesen különbözőek. Mégis, ez a szép ebben, hogy két eltérő személyiség egymásra talál, mert éreznek egyfajta közösséget. Igen, ezt hívjuk szerelemnek, ez az a csoda, amit nem szeretnénk elveszíteni.
A szomorú tények azonban azt mutatják - és ez már a köztudatban is benne van - , hogy ma Magyarországon minden második házasság válással végződik. Miért van ez így? Hol rontjuk el? És mi az, amit ez ellen lehet tenni?
Mindenki eltérő véleménnyel és tapasztalatokkal rendelkezik ebben a témában, ennek következtében most nem a szélsőségek irányába, hanem egyfajta “standard” irányban haladnánk tovább.
Egy párkapcsolat kezdetén általában olyan jelzőket használunk, hogy: szenvedélyes, új, fantasztikus, izgalmas, kiszámíthatatlan. De arról, ami ilyenkor zajlik bennünk, sokszor elfelejtünk beszélni. Alapokat fektetünk le, olyan alapokat, amelyek a későbbiekben meghatározóak lesznek. Minden egyes helyzet, viselkedésmód, ill. a felmerülő problémák megoldása kulcsfontosságú lehet.
A legjobb hasonlat erre talán a házépítés. Nehéz munka, de magunkért dolgozunk, a jövőnkért elsősorban. Az alapok kiásása, majd bebetonozása nagy jelentőséggel bír. Itt jelöljük ki a határokat, a szilárdságot, az erőt. Ezen később, szinte lehetetlen változtatni, a kész házban az alap nagyon mélyre kerül.
Minden kapcsolatnak másfajta dinamikája van, ez egy változó faktor. Érezzük, ha lassabb, érezzük, ha gyorsabb, és azt is, ha valami akadozik. Fontosak ezek a jelzések, mivel ilyenkor meg lehet nézni, hogy miért nem megy minden zökkenőmentesen.
Eltérő időben, de általában a legtöbb hosszútávú kapcsolat eljut abba a stádiumba, amikor a holtomiglan-holtodiglan kerül előtérbe. A társadalmi elvárásoknak, és hagyományoknak megfelelően házasságra lépnek, ami egy nagyszerű esemény - és legtöbbször nagyon drága - viszont nem tudjuk igazán, hogy mi is következik utána. Sokaknak a nászút egyértelműen, de amikor a mézeshetek véget érnek, onnan kezdődik a való élet.
Évtizedekel ezelőtt, amikor még több generáció együtt élt, a gyerekek megfelelő mintákat láttak az élet minden területén. Találkoztak születéssel, halállal, figyelhették a szüleik, nagyszüleik kapcsolatának változásait. Ma egy egészen más világban élnük, sokaknak nincs megfelelő mintája a boldog párkapcsolatra, ha a szüleik esetleg elváltak.
Ha az alapok megvannak már, el lehet kezdeni a falak építését (ilyenkor dől el, hogy az alap mennyire szilárd, mit bír ki, milyen a felülete, lehet-e rá egyenes falat építeni).
Apránként, tégláról-téglára haladunk, ennek a sebessége is változó. Az persze a jobbik eset, hogy ha a téglákat a falakba építjük, egy erős, szilárd szerkezetet hozva létre, és nem a társunk hátára pakoljuk azokat. A hétköznapok, a felmerülő problémák mind-mind nehézséget jelentenek. A legegyszerűbb a nyílt, játszmamentes, egyértelmű kommunikáció. Játszmamentes... sokszor nem ismerjük fel őket tudatosan, de a kis mindennapi játszmák alattomosak lehetnek. Eric Berne: Emberi játszmák c. könyvében nagyon világosan leírja ezen folyamatok természetét. Ki lehet belőlük lépni, meg lehet őket szüntetni, persze, ez nem egyszerű, nagyfokú tudatosságot igényel.
Ha minden rendben van, és haladunk az építkezéssel akkor előbb-utóbb a gyermek, gyermekek is megszületnek. Van, hogy nagyon hamar, van, hogy csak később, ez is egyfajta dinamika, hogy a két ember kapcsolata mikor jut el arra a pontra, hogy képesek befogadni egy harmadikat (negyediket, ötödiket).
Egy gyermek érkezése szinte biztosra mondható, hogy alapjaiban renget meg mindent. Már nem csak férfi és nő él együtt, hanem egy édesanya, és egy édesapa. Sarkallatos pont, hogy a szerepek között tudunk-e megfelelő rugalmassággal mozogni. Itt könnyen el lehet veszíteni egymás fonalát, ha a nő elfelejt nő lenni, a férfi pedig férfi. A házunkban gyerekszobát is létesíteni kell, de jó, ha van annyi terünk, hogy a közös hálószobánk is megmaradjon. A gyerekek nőnek, és megfelelő harmónia esetén ők is segítenek az építkezésben, nem rombolnak.
A kérdés innentől kezdve tulajdonképpen az, hogy mennyire erős két ember szövetsége, mennyit hajlandóak tenni önmagukért, egymásért, és a családjukért. Ha elég erősek, akkor a ház elkészül. Gondozni, ápolni természetesen minden nap kell, de ha az alap, és a falak stabilak, bármilyen vihart kibír.
Ha vannak lyukak, befejezetlen részek, repedt téglák, kiesett vakolat, akkor azon lehet javítani, ha mindketten akarják, megfelelőn motiváltak erre (és nem csak esetlegesen a gyermekeik miatt). Ezeket jó, ha időben felfedezni mindenki, mert ha a feszültségek, ki nem mondott problémák nőnek, azzal a saját házunkat pusztítjuk, romboljuk.
Minden ember egyik alapvető vágya, hogy a párkapcsolata boldog legyen. De a boldogság nem egy állapot, hanem apró pillanatok sokasága, amiket magunk teremtünk meg.
